Acsai Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Acsai Evangélikus Egyházközség
Rövid bemutatkozás
 

Rövid bemutatkozás

**Az acsai gyülekezet rövid bemutatása**

A 17. sz. első felében a felvidéki protestáns-üldözések miatt szlovák nyelvű evangélikus családok százai húzódtak a török miatt elnéptelenedett területekre. Ekkor népesült be a Galga-völgye környéke is és egymás után alakultak a néhányszor tíz családból álló, tisztán evangélikus vallású, szlovák ajkú települések. Első dolguk volt templomot építeni, lelkészt hívni.

Az acsai gyülekezet 1636-ban hívta meg első lelkészét. Ettől kezdve szépen fejlődött a település. Nagy lendületet adott a gyülekezetnek, amikor 1720 körül a báró Pónay család a környék földesura lett. A szintén evangélikus felekezetű báró nagy méretű templom építésébe kezdett 1752-ben, amelyet 1862-ben a család még díszesebbre átépíttetett. 1770-ben már iskolája volt a gyülekezetnek, több mint 100 diákkal.

Az ősök hagyományait, értékeit komolyan őrző nép zavartalanul élte életét a szocializmus beköszöntéséig. Az iskola államosítása, a téeszesítés itt is, - mint mindenhol - gyökeresen felforgatta az addigi rendet. A gyülekezet azonban ragaszkodott az iskolai hitoktatáshoz, így az elmúlt 50 évben az evangélikus vallású gyerekek csaknem 100 %-a hittanra járt az állami iskolában.

Jelenleg az acsai gyülekezet 900 lelket számlál, a hozzátartozó Erdőkürtön 250 ev. él. A szintén szlovák hátterű erdőkürti leány-gyülekezet - főleg az evangélikus kántortanítók több évszázados, magas színvonalú munkája nyomán - ma is komoly lelki értékeket mutat.

A gyülekezet 26. lelkésze, Mekis Ádám 22 éve szolgál Acsán. Ezalatt az idő alatt új parókia épült, gyülekezeti termet alakítottak ki, és a templom teljes felújítása is elkezdődött. Még jelenleg is van szlovák istentisztelet Acsán, vasárnap délutánonként, ahol a hívek szeretett Tranoscius-énekeskönyvükből énekelhetik az ősi szlovák dallamokat. A gyülekezet fiataljai nagy számban járnak a közeli aszódi ev. gimnáziumba.




Társoldalak
A gyülekezet története
A templom
Alkalmaink
Igehirdetések
Galéria
Megközelítés
Elérhetőség és számlaszám
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster