Az 1950 jún. 30-i állami törvény értelmében a kántortanítóknak vagy le kellett mondaniuk egyházi tisztségükről, kántori állásukról, vagy ha ezt nem tették, az állami iskolában tovább nem alkalmazták őket. 1950-ben megtörtént Erdőkürtön is a katolikus és az evangélikus iskola összevonása, az evangélikus iskola épületében, mivel ez akkoriban sokkal jobb állapotú volt. Még abban az évben elkezdték az iskola kibővítését, hogy a körülbelül 120 főre nőtt tanuló létszámot el tudják helyezni. Az evangélikus kántortanító, Clementisz György azonban nem kívánt lemondani kántori tisztségéről, ezért az állami iskola tanítói állásából azonnali hatállyal elbocsátotta. Erdőkürtön egy - kitelepítés miatt üresen maradt - parasztházba költözött, a gyülekezet pedig vállalta az igen puritán életmódot folytató tanító eltartását. Ennek fejében ő minden egyházzal kapcsolatos szolgálatot elvégzett, azaz minden vasárnap kétszer istentiszteletet tartott, melyeken az acsai lelkész által jóváhagyott posztillákat olvasta fel. Az úrvacsora szentségét nem szolgáltathatta ki, ezért a konfirmációi oktatást továbbra is az acsai lelkész végezte, oly módon, hogy a konfirmandusok hetenként gyalog átjártak Acsára tanulni. Az acsai lelkész kezdetben egy évben háromszor volt köteles a kürti filiába átmenni és a nagyünnepek második napján úrvacsorai istentiszteletet tartani. Ezen alkalmakkor a lelkész szállításáról a fília kellett, hogy gondoskodjon.

Clementisz György nemcsak az istentiszteleteket végezte, hanem az állami iskolában megbízott hitoktatóként működött, bibliaórákat és ún. vallásos esteket szervezett, színdarabokat tanított be, énekkart szervezett, ellátta az összes kazuális szolgálatot (keresztelt, esketett, temetett), valamint végezte a hívek pásztorolását is. Ezzel az erdőkürti gyülekezet minden lelki igényét messzemenően kielégítette, és 25 éves munkálkodásának máig érezhető a hatása. Az ’50-es és ’60-as években az egyháznak és ezen belül a gyülekezeteknek is legfőbb célja a túlélés volt, amely a rendkívül nehéz politikai körülmények, és az egyházra gyakorolt nyomás ellenére maradéktalanul sikerült. 1953-as évre az evangélikus hívek létszáma meghaladta a 600 főt, és ezzel lélekszámának maximumát érte el. A ’60-as évek közepétől a politika újra megkezdte a kistelepülések tudatos elsorvasztását. Erdőkürtöt közigazgatási szempontból Kállóhoz csatolták, ott működött a tanács, a TSz-központ, valamint az orvosi rendelő is. Megpróbálták az iskolát is a kállóiba integrálni, azonban ez olyan ellenállásba ütközött, hogy a tanácsi vezetők erről a szándékukról egyelőre lemondtak.

A községek tudatos elsorvasztásának a leghatékonyabb módszere az volt, hogy építési tilalmat rendeltek el, így a letelepedni kívánó fiatalok, vagy házaspárok nem tudtak építési telekhez jutni, ezért ha házat akartak építeni, kénytelenek voltak olyan helyre költözni, ahol ezt akadálytalanul megtehették. A ’60-as évek közepétől megindult a fiatalok városba költözése. E célból elsősorban Gödöllőt választották, ahol ekkor tömegesen és igen olcsón sok-sok utcányi telket mértek ki. Gödöllőn ma is van két-három olyan utca, melyben nagyrészt Erdőkürtről elszármazottak élnek. A település demográfiai mutatói így elkezdtek romlani, a lakosság lélekszáma folyamatosan csökkent, ezzel együtt az evangélikus gyülekezet lélekszáma is. 1980-ban már csak 420 evangélikus élt itt, míg 2000-re a lélekszám 270-re zuhant. És ez sajnos Nógrád megye kis falvainak többségében még rosszabbul alakult.

A tanácsi rendszer politikájához tartozott, hogy a kistelepülésekre főként az Alföldről, és a Nyírségből cigány családokat telepítettek be, melyek megjelenése megbontotta az addig egységes kulturális és vallási szerkezetet. 2000-re Nógrád megye igen sok településén a cigányság számaránya meghaladta az 50-60%-ot a településen belül, lényegesen meggyorsítva ez által az őshonos lakosság fluktuációját. Erdőkürtön ez a folyamat nem következett be, mivel egyetlen cigány családot sem telepítettek be.

További jellemzője az erdőkürti helyzetnek az, hogy a római katolikus és az evangélikus hívek nagyjából fele-fele arányban voltak és vannak jelen. Az ’50-es és ’60-as évekre még igencsak jellemző volt az ökumenikus gondolat teljes hiánya, ezért ritka volt a vegyesházasság és a reverzális is komoly problémát okozott a családoknak. Nem voltak ritkák még a tettlegességig menő összetűzések sem. Már az egyházak hivatalos álláspontja azokban az időkben is a békés egymás mellett élés elve volt, az „alsó papság” szintjére ez nem mindig ért le. Egy-egy gyülekezeti vezető hosszú évtizedekre rányomta a bélyegét az intoleráns viselkedésre. Ugyanakkor ennek a gondolkodásmódnak egyik pozitív eredménye egy bizonyos versenyszellem kialakulása, amely nem a másik letiprásában igyekezett kitűnni, hanem abban, hogy lelki értelemben miként tudja felülmúlni a másikat. Ennek a pozitív különbözőségnek volt jelentős képviselője Clementisz György.

Az evangélikusok egységes és erős megjelenésére tehát mind a külső politikai nyomás, mind a római katolikus tömb miatt szükség volt. Mivel Clementisz Györgynek nem volt családja, minden idejét és energiáját erre fordította. A gyermekek nevelésében igen szigorú volt, de a gyülekezet többi rétegétől is színvonalas, minőségi munkát követelt meg. 1975-ben megromlott egészségi állapota miatt a Budapest-Hűvösvölgyi szeretetotthonba vonult, ahol 1981-ben bekövetkezett haláláig élt. Teste az edőkürti temetőben nyugszik. A gyülekezetnek az a kívánsága, hogy a halottak napi temetői istentiszteletet mindig az ő sírjánál kell tartani.

Az acsai lelkész miután saját gépkocsival rendelkezett a ’70-es években már havonta kétszer, 1975 után pedig minden vasárnap istentiszteletet tartott. Az istentisztelet időpontját délutánra helyezte, ami a látogatottság jelentős visszaeséséhez vezetett. 1983-ban az új segédlelkész odakerülésekor a gyülekezet első kérése az volt, hogy a vasárnapi istentiszteletet reggel 9 órai időpontra helyezzék. Ez a kérés viszonylag könnyen teljesíthető volt, mivel az acsai istentisztelet 11 órakor kezdődött. Ugyancsak a gyülekezet kérése volt gyermek-istentisztelet tartása minden vasárnap reggel nyolckor. Ígéretet tettek, hogy amennyiben a lelkész ezt vállalja minden gyermeket elküldenek erre az alkalomra. Ezt az ígéretüket a mai napig teljesítik. További igény volt a gyülekezet részéről, hogy az alkalmak (az istentisztelet kivételével) ne a fűtetlen templomban, hanem külön erre a célra épített gyülekezeti házban legyenek. A gyülekezet presbitériuma 1981-ben gyülekezeti ház építését határozta el. Ez egy mindössze 5x6 méter alapterületű, egyszerű kivitelezésű ház, amely alkalmas lelkészi öltöző, presbiteri gyűlés, gyermek-istentiszteletek, konfirmációi órák, felnőtt és ifjúsági bibliaórák, énekkari próbák, kisebb vendégfogadások, stb. céljára. A szükséges összeget, 800000 Ft-ot a gyülekezet tagjai fejenként 2000 Ft adományból fedezték.

Ugyancsak mindenki, aki tehette „társadalmi munkában” részt vett a ház építésében. Az épület elhelyezésével kisebb problémák adódtak, mert az Állami Egyházügyi Hivatal Nógrád megyei vezetője nem engedélyezte, hogy az épület területét az egykori evangélikus iskola területéből kerítsék le. A helyi tanácsai vezetés azonban nem látott kivetnivalót ebben a megoldásban, ezért az engedélyt végül a megye is megadta. Ekkor a gyülekezet felügyelője Proksza Pál volt, aki idős kora ellenére minden erejét az épület megvalósítására fordította. Kiváló segítői voltak ebben Proksza János gondnok valamint Garai Pál egyházfi. Az épület Maróti János lelkész nyugdíjba vonulásakor még nem készült el, de rá néhány hónapra 1984. január 9-én Keveházi esperes felszentelte. A felszentelés napján a megjelent vendégeket a házban ebéddel kínálták, mely alkalomból köszöntötték a tanács vezetőjét, aki az építkezést támogatta. Az ünnepségen megjelent a megromlott egészségi állapotú lelkész, Maróti János is. Az ezt követő években, ahogyan fogyott a gyülekezet lélekszáma, úgy nőtt a lelkesedése.

Felbuzdulva az elkészült gyülekezeti ház sikerén a templomot kezdték el rendbe hozni, és minden évben valamilyen komolyabb felújítási munkát végeztek. Így 2000-ig a következő felújítások történtek: a templomi világítás teljes átszerelése, új csillárok és egyéb lámpatestek vétele, elektronikus orgona vétele, a harangok villamosítása, az oltárkép restaurálása, az oltár térdeplő cseréje, új oltárterítő garnitúra készítése, új keresztelő és úrvacsorai edények vétele, új szőnyegek vétele, a padok festése, a padokba ülőpárnák készítése, új templomablakok termoplan üveggel, új külső és belső templomajtó készítése tölgyfából, új feljáró készítése a toronyba, toronyablakok cseréje, villámhárító készítése, templom előtti tér újrabetonozása, templom bejárati ajtó fölé tető készítés, a templom fűtésének elkészítése, a templom teljes külső és belső vakolatának cseréje és festése, tetőszerkezet új lécekkel való ellátása, tető és torony bádogozás, ereszcsatorna készíttetése horganyból, templom körül új kerítés készítése alapozással, a templom hátsó falának víz szigetelése kívül és belül, új énekszám táblák készíttetése, az apszis reflektorokkal való megvilágítása, karzaton új padok készítése, padok alatt fából dobogó készítése az egész templomban, lelkészi pad cseréje, a szószék lépcsőjének cseréje, a gyülekezeti ház gázfűtéssel való ellátása, beépített szekrény készítése, stb. Mindezeknek a munkáknak elvégzésében kiemelendő tény, hogy mindezeket a gyülekezeti tagok és a presbiterek ötletei alapján és kivitelezésével valósítottuk meg. A gyülekezet vezetői önállóan a lelkész jóváhagyásával kreatívan működtek. Ilyen körülmények között a lelkésznek valóban csak a lelki munkát kell végeznie. A gyülekezet külső és belső állapota ennek köszönhetően kiegyensúlyozott, stabil képet mutatott és mutat ma is.

A gyülekezet igényeinek megfelelően 1984-től előbb felnőtt, majd ifjúsági bibliaórák indultak. A felnőtt bibliaórán 15-20 fő, az ifjúságin 10-12 fő állandó részvételével. Amíg nem volt megoldva a gyülekezeti ház fűtése, az ifjúsági bibliaórákat a bibliakör tagjainál felváltva tartottuk. A 2000. évben új igény jelentkezett a gyülekezetben: énekkar létrehozása. Kezdetben az önkormányzat kérte fel a gyülekezetet arra, hogy a falu ünnepségein segítsék a közös éneklést. Ez olyan jól sikerült, hogy az alkalmi társaság együtt kívánt maradni templomi kórussá átalakulva. A lelkész elvállalta a kórus vezetését azzal a feltétellel, ha minden próbán jelen van a teljes kórus (min. 20 fő).

Ki kell térni Erdőkürtön a helyi róma9 katolikus közösséggel való ökumenikus kapcsolatokra. Mivel a ’80-as években egyre több vegyesházasság köttetett, ezért a családokon belül már bizonyos fajt5a ökumenikus gondolkodásra való hajlam kialakult. Nagymértékben függött a hivatalos kapcsolat felvétele a mindenkori kállói római katolikus plébános személyétől. Már a ’80-as évek végén volt olyan idősödő katolikus pap, akivel közösen az első ökumenikus istentiszteletet megtarthattuk. Ezután három olyan pap került Kállóra, akik nemhogy az ökumenikus kapcsolatokra, hanem még papi hivatásukra sem bizonyultak méltónak. 1998-ban fiatal pap került Kállóra Kapás Attila személyében, akivel azóta is virágzik az ökumenikus kapcsolat. Évente négy közös istentiszteletet tartunk, de közös színház és hangverseny látogatások is szorosabbá teszik a meglevő testvéri közösséget. Erdőkürtön az első női presbitereket 1985-ben választották, azóta számarányuk a presbitériumban elérte az ötven százalékot.

A templomtakarítást ugyancsak asszonyok végzik, havi beosztásban két-két család. Mivel Erdőkürtön a temető nem egyházi tulajdonban van, állami előírások szerint történik a temetés, de megkérdezik és figyelembe veszik a gyülekezet igényeit. A Gusztáv Adolf segély begyűjtését 1985-ig a konfirmandusok végezték, azóta a presbiterek. A mindenkori pénztáros és harangozó tiszteletdíjas, az egyéb tisztségviselők bérezés nélkül végzik munkájukat. Kántori szolgálat megoldott olyan módon, hogy az istentiszteletekre a lelkész Acsáról kántort visz magával. Szokásban van a virágvasárnapi és nagypénteki passióolvasás, 1990-től új rend szerint. A gyülekezet körülbelül tíz éven keresztül az istentiszteleti introitus-zsoltárt énekelte, és a Niceai Hitvallást mondta. Az új énekeskönyv 14 és 15 számú liturgiáját felváltva éneklik. Az iskolai hitoktatás 100%-os beíratottság mellett történik. Jellemző adat, hogy 2000-ben az egyik hittanos csoport megnyerte az országos hittanos bibliaversenyt. Konfirmáció a gyermekek viszonylag kis létszáma miatt kétévenként van. Többen igénylik évről évre visszatérően a házi istentiszteleteket úrvacsoraosztással. Negatív jelenség, melynek okát nehéz kideríteni, hogy nagyon sok az evangélikusok között a magányos agglegény. Ugyancsak kevesen élnek a haldoklók szentségével.

A rendszerváltás után megváltozott az állami szervek és a gyülekezet közötti viszony is. Az addig megtűrt szerepből az egyházközség előlépett egy olyan szerepbe, amely a falu integráns, megtartó, építő részét képezi. Az önkormányzat vezetői jól látják, hogy ha az egyházat támogatják, saját magukat is támogatják, hiszen az egyház olyan állampolgárokat igyekszik nevelni, akik becsületes munkájukkal, erkölcsös életmódjukkal a társadalom életben maradását segítik. Az önkormányzati vezetők tehát jó viszony kiépítésére törekszenek, amely sokszor csak apró figyelmességekben, máskor anyagi támogatásokban is megnyilvánul. Az állami ünnepségeken rendszeresen felkérik az egyházak képviselőit ünnepi igehirdetések tartására.