**Keresztyén gyülekezet, testvéreim a Jézus Krisztusban!**

Mondhatjuk, hogy a mai vasárnap ünnepnap, nem csak egy egyszerű vasárnap, hanem az egyházi év első vasárnapja, ünnepelünk.

Hadd legyen ez a kezdet a mi szívünkben is, a mi lelkünknek is egy új kezdet. Az új kezdetre nagyon sokan várnak. Főleg azok várnak új kezdetre, akik a régit valami miatt már nem kedvelik. Elegük van belőle. Új kezdetre nagyon sokan várnak, különböző módokon várnak új kezdetre. Egy országban, talán politikai értelemben, új kezdetre várnak sokan a munkájukban, és valami egész másra vágynak, mint amit csináltak eddig, újat szeretnének. Valakik a családjukban várnak új kezdetre, talán akkor, amikor házasságot kötnek, vagy gyermekük születik. Valaki elköltözik egy másik helyre, és ott kezd egy új, más helyen való életet.

Sokféle módon lehet új kezdetet előidézni, azonban ezek még mindig csak külső dolgok, és van ugyan belső tartalma is, és lelki tartalma is ezeknek, de az igazi új kezdet az, amikor az ember belülről kezd megváltozni és újat kezdeni. Erre is megvan az igény az emberben. Hogy valójában egy új minőségű életet tudjon élni.

Már akiben megvan erre az igény. Sokan meg vannak elégedve azzal az életmóddal, ahogy élnek. Igen el szoktam csodálkozni azon, amikor valaki idős korában is azt mondja, hogyha megkérdezik tőle, hogy mit tett jól, vagy mit nem, vagy min változtatna, ha újra élhetne, (néha ilyen riporteri kérdések elhangzanak,) akkor azt válaszolja erre, hogy hát én mindent ugyanúgy csinálnék ahogy eddig. Igen elcsodálkoztató ez a válasz. Valóban, minden amit teszünk méltó arra, hogy újra megismételjük? Méltó arra, hogy ugyanúgy, ugyanolyan módon végigcsináljuk? Hiszen már a következő pillanatban megbánhatjuk bizonyos szavainkat és cselekedeteinket, és ha elég őszinte magához az ember, akkor nagyon sok napja telik el értelmetlenül, és sok órája és perce telik el úgy, hogy hiábavalóságokra fecsérelte azt, vagy éppenséggel kártékony dolgokra. Ezeket újra meg kellene ismételni? Ha az ember újat kezd, akkor tudja, hogy az másmilyen kell hogy legyen, és természetes módon az ember mindig jobbra vágyik, mint ami volt. Ez az egészséges igény kell ahhoz, hogy ezt az igét megértsük. Az az igény, hogy valóban újat akarunk kezdeni. Ha nem, akkor marad minden a régiben és marad úgy, ahogy eddig.

Az érdekessége Jézus igéjének mindenütt az, hogy kétféle hallgatót tételez föl: akinek van füle a hallásra és hallja, és akinek nincs füle a hallásra és nem hallja, hanem változatlanul és érintetlenül hagyja az ige. Tehát akinek van füle a hallásra, mondja Jézus, az hallja és változni fog, mert én újat hozok, mondja Jézus, és ennek a jele volt ez a jeruzsálemi bevonulás. Természetes, hogy a zsidók is újat vártak, a legtermészetesebb dolog volt, hogy egy idegen elnyomás alatt élő ország egy olyan királyt vár, ki fölszabadítja őket az idegen római uralom alól. Ez volt az akkori történelmi-politikai helyzet. Tehát amikor Jézus közeledik Jeruzsálemhez, (hiszen minden évben felment Jézus Jeruzsálembe, ez már az utolsó év amikor megy, és ekkor volt már a legismertebb,) híre ment annak, hogy közeledik Jeruzsálemhez, elterjedt róla, hogy nyilván trónra fog ott ülni, végre eljön valaki, egy messiás, akit olyan régóta vártak, és elhozza majd újra Izrael fénykorát, aranykorát. Ezért amikor közeledett Jeruzsálemhez és még csak Betfagéban volt, tehát a legközelebb eső faluban, már akkor híre ment ennek. Mire odaért Jézus a jeruzsálemi városkapuhoz, addigra már bizonyára nagyon sokan összegyűltek ott. Látni akarták, hogy mikor vonul be ő. Látni akarták a királyt, a reménységbeli királyt, aki valóban változást fog hozni, valóban újat fog hozni Izrael életében.

És akkor Jézus, hogy úgy mondjam „belemegy ebbe a játékba”, és azt mondja, csináljunk egy bevonulást, valóban, mint amikor egy messiás bevonul. És mégsem lesz ez a bevonulás olyan, mint amilyenre számítottak az emberek. Jézusra megint olyan jellemző, hogy Ő mindig valahogy másképpen teszi azokat a dolgokat amit ott tőle elvárnak, mindig van benne valami olyan momentum, egy olyan vonás, amely miatt érzékelni lehet, hogy itt egy más minőségű bevonulásról, más minőségű cselekedetről van szó. A történetei is mind ilyenek. Amikor elmondja a példázatait, mindig van benne egy olyan pont ami szokatlan, amire fölkapja az ember a fejét, ami máshogyan menne tovább, hogyha más mesélné ezt a példázatot. Jézusnál mindig van egy pont, ahol fölkapják a fejüket az emberek, és mindig az az a pont amit ő hozott, az az új dolog, amit ő hozott a világba. Ami szokatlan, vagy ami furcsa. Ennél a bevonulásnál is, hogyha ő királyhoz méltóan vonul be, összegyűjt egy hatalmas tömeget, esetleg még egyenruhába is öltözteti őket, szerez egy fehér lovat, és valamiképpen egy páncélzatot, vagy valami fegyverzetet, amivel akkoriban az uralkodók rendelkeztek, és talán szerez magának valamilyen zenekart is, amelyik őt bekíséri, és olyanokat, akik elterjesztik a bevonulásának a hírét; hát akkor valóban olyan bevonulás lett volna ez, mint amilyet elvárt tőle a nép.

De Jézus nem azt hozza, amit elvárt tőle a nép. Hanem „eljátssza”, és megint ezt a szót mondom, hogy „eljátssza” a bevonulásnak a paródiáját. Eljátssza azt, ahogyan be kellene vonulni egy királynak, de semmi nem stimmel ebben a bevonulásban. Hiszen nem lovon ül, hanem egy szamáron, ami egy megvetett állat volt abban az időben is, aztán a ruházata, nem csak neki, hanem a tanítványoknak is olyan amilyen, mezítlábas tanítványsereg, rongyosak, szegények, talán még elgyötörtek is, mert kevés táplálékhoz jutnak, lesoványodottak. S aztán ez az egész bevonulás olyan furcsa módon történik. Nincsen semmiféle híresztelés, de mégis amikor bevonul, akkor szórják elé, nem a rózsaszirmokat, a virágokat, ahogyan magyarul tévesen virágvasárnapnak szokták mondani, a pálmavasárnapnak ez lett a fordítsa nálunk, pálmaágakat, hanem faleveleket szórnak. Nincs virág, nincs virágszirom, hanem falevelek vannak, és a felsőruháikat terítik elé az emberek, mert valamit szeretnének Jézus lába elé tenni.

És aztán hova vezet az útja? Nem a királyi palotához és nem a trónteremhez, hanem valahova egész máshova. A történet végét azt már tudjuk, hogy a Golgotai kereszten ér véget ez a történet, és néhány nap múlva Jézus ott van megfeszítve. De most nem erről van szó, hanem arról, hogy Ő bevonul, és valóban változást akar hozni. De csak azoknak a szívében, akik ezt észreveszik. Tudniillik, hogy Jézus valóban változást hoz, és valóban meg tudja és képes arra, hogy az ember életét megváltoztassa. Ő tehát bevonul, és a bevonulása egyrészt ünnepélyes, másrészt viszont más, mint amilyet vártak tőle. Most erről még szóljunk néhány szót, hogy mi az a más, amiben tulajdonképpen mihozzánk is be akar lépni, és be akar vonulni. Hiszen Ő azzal az igénnyel lép föl, és nem kevesebbel, mint hogy hozzánk is bevonuljon. Ha Ő, akkor és ott, egy politikai igénnyel bevonul és királyi trónra is ül, és talán még harcokat is vív a római sereggel, híres ember lesz, és bekerül a történelemkönyvekbe, vagy még oda se kerül be. Meg kell tanulni az adatokat, hogy ekkor és ekkor a rómaiak ellen, itt és itt lázadás volt, és talán több vagy kevesebb sikerrel, talán győzött egy forradalom, talán elbukott, és kivégezték a vezetőjét. Talán akkor is kereszten végzi ugyanúgy, mint ahogy akkoriban is a lázadókat kivégezték, nem sok különbség lett volna a történetben, mindössze annyi, hogy nem lenne nekünk Megváltónk.

A történelemkönyvekbe bekerülhetett volna, és az akkori és ottani igényeket kielégíthette volna, de Ő sokkal többért jött. Keveset vártak tőle. Annyit vártak, hogy ott és akkor emelje fel őket, és politikai reménységeiket váltsa be. Vagy éppen az anyagi reménységeiket váltsa be. Az emberek mindig ezt várják, hogy vagy politikai, vagy anyagi, vagy valamilyen téren őket valaki emelje föl. És hogyha új kezdetről beszélünk, akkor legtöbben mindig csak idáig látnak, hogy őket valamiképpen anyagilag vagy más módon emeljék föl.

Jézus azt mondja, nem erről van szó. Egész másról szól az élet, a történet. Az életed arról szól, hogy neked lelki értelemben kell újjászületned, és ott kell valami változást kicsikarni és előhozni, ott kell valójában egy olyan új kezdetet az életedben létrehozni, amelyet kívülről vársz más emberektől, hogy majd elhozzák neked. Nem fogja elhozni senki, testvérem, nem fogja senki elhozni sem anyagi, se politikai, se más értelemben, nem fogja Izrael aranykorát meghonosítani senki.

Vagy ha úgy tetszik, Magyarország aranykorát. Lehet itt várni politikusokat, lehet mindenféle rendszereket várni, lehet sztrájkolni, vagy bármit lehet csinálni, az aranykor az nem jön el. Mert nem is jöhet el. Mert az élet nem erről szól, hanem arról, hogy a te életed, az az egyetlen, amit Isten színe előtt élned lehet és élned kell, az milyen minőségben zajlik. Mégpedig az Isten előtt milyen minőségben zajlik. Mi az életednek a célja és mi az igazi értelme. Ki uralkodik, így is lehet megkérdezni, az életedben? Mert vagy Jézus uralkodik, vagy a sátán. Milyen sokan tévesztik meg magukat azzal, hogy ők szabadok mindentől, és ugyan nem vallásosak, vagy csak olyan mértékben, saját elképzeléseik szerint, ahogy szokták ezt mondani, hogy a magam módján vagyok vallásos, igen sokan gondolkodnak így erről.

Nincs harmadik út. Vagy Jézus ül a trónra az életünkben, és elkezd uralkodni rajta, és gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket befolyásolja, értelmezi, irányítja, vagy pedig menthetetlenül a gonosz ül a szívünkön. Mondhatjuk persze, hogy de hát én nem teszek semmi rosszat, lehet ezt mondani, mégis azt kell mondani, az irány az rossz. A kárhozat útja, a széles út az, amin a tömegek mennek, menetelnek, masszívan és kitartóan a szakadék felé. Talán nem látják, hogy mi az út vége. Ez a baj, hogy elhomályosítja sok minden az ember szemét, el is kábítja magát direkt, hogy ne is lássa a végét, elaltatja a lelkiismeretét, hogy még csak gondolkodnia se kelljen ezeken a dolgokon, és nem hagyja, hogy Jézus lépjen a trónra. Pedig Ő pontosan azért játszotta el a bevonulást itt Jeruzsálembe, teljesen más módon, mint ahogyan azt várták tőle, hogy ezzel is megmutassa, hogy igen én bevonulok, valóban bevonulok, de nem Jeruzsálembe, és nem a trónra fogok ülni. én valóban Király vagyok, de nem úgy, ahogyan ti azt várjátok, mondaná az akkori jeruzsálemieknek és zsidóknak, hanem úgy jövök el, mint aki tényleges és valódi változást hoz azoknak az életében, akik őt így várják, ilyen módon.

Mondhatjuk, hogy ünnep van, mert mindig ünnep van ott, ahol történik valamilyen nagyszerű esemény. Az is nagy ünnep, hogyha valaki valóban meg tudja változtatni az életét. Van e nagyobb ünnep annál, minthogyha valaki tényleg újat tud kezdeni, és az minőségben jobb, mint ami előzőleg volt. Hogyha ez bekövetkezik, akkor van új kezdet, akkor van ádvent, akkor újra van egy lehetőség egy életnek az élésére, egy Krisztusi életnek az élésére, hiszen az Isten mást nem akar, mint azt, hogy azt az eredeti szándékát, hogy Ő a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, ilyen nagyszerű módon fölemelte az embert szinte magához egész közel, az ember ezt ledobta, eldobta magától, s újra Jézus Krisztus által vissza akarja nekünk ezt adni. Ez az új, amit hoz, ez az amit Ő most ajándékul bevisz, és bizony föl akar ülni a trónra.

A legnagyobb Király van itt, mondja az énekünk, valóban Király Ő, valóban uralkodik, de nem világi trónokon, hanem életeken uralkodik. Valóban változást hoz, de nem politikai rendszerekben, hanem a te életedben és az én életemben, és valóban vezeti a népét, de nem valami aranykor felé, ahol gazdagság fog uralkodni, hanem az üdvösség felé. Valóban legyőz sok mindent, de nem ellenséges rómaiakat, és más hasonló politikai erőket, hanem legyőzi azt, ami ellen nekünk semmi fegyverünk nincs, a bűnt, sátánt és a halált. Ő tehát újra felajánlja az uralmát életünkben, és ezért ünnep a mai. Újra trónra akar lépni, és újra el akarja hozni azt az ajándékot, amit az Isten nekünk elkészített. Ámen.